"... a költészet meglátás, a költészet feltárja az ént az én számára, visszaadja a kultúrát önmagának; a versek a folytonosság elemei, és megvan bennük a régészeti leletek kisugárzása és érvényessége, de az eltemetett cserépdarab önálló jelentőségét nem csökkenti az eltemetett város jelentősége, a költészet: ásás, méghozzá olyan leletek után, amelyek végül növénynek bizonyulnak."
Seamus Heaney: Érzésből szavak (Mesterházi Mónika fordítása)
"Úgy tűnt, mintha a nő nem is érzékelné a körülötte zajló eseményeket, azt lehetett gondolni, hogy itt fog ülni moccanatlanul egészen az utolsó metróig. Profilból nézve neki is éppen olyan különleges, enyhén pisze orra volt, mint anyámnak. Ugyanaz a világos szem. Ugyanaz a magas homlok. Az ő haja rövidebb, mint az anyámé. Nem, nem változott sokat. Nem is volt már olyan szőke, de végül is, azt sem tudom, hogy az anyám született vagy festett szőke volt-e. Keserűen legörbedő szájszél. Biztosra vettem, hogy ez a nő az anyám."
Patrick Modiano: A Kis Bizsu - részlet (Rőhrig Eszter fordítása)
"A párbeszéd mindig jelen idejű. Nem is lehet más, hiszen a két nem leíró, hanem megszólító és személyes névmás, az én és a te között zajlik. A párbeszédben, a dialógusban nincsen idő, nem is férne el benne. Az idő, mint a Proust-idézetből is láthattuk, mindig túltáplált, mindig kövér: terjeszkedik-terpeszkedik, tériesülni akar. És mindig túlméretezett. Éppen, mert nincs. Pillanataink vannak, a pusztán múló időt átmetsző pillanataink. Térteremtő pillanataink. Olyanok, amelyek megszüntetik, szinte legyilkolják a pusztán múló időt. Mert a szó-beszéd mindig jelen idejű. Nem hagy időt az elmúlásra.
Horváth Ágnes: Flaubert tér-gyilkos szövege - három Bovaryné-szöveg elemzése